Elérhetőségeink:

1138 Budapest, Bodor u. 3/c fsz 8-9

Bejelentkezés telefonon:

06 1 229-16-62, 06 30 392-14-95

Nyitvatartás:

Hétköznap: 10-20h-ig

Szombat: Zárva

Vasárnap: Zárva

Bejelentkezéshez minden esetben foglaljon időpontot!

Bemutatkozás

Dr. Sótonyi Kata

Állatorvos

Viza-Vet Állatorvosi Rendelő tulajdonosa

Kisgyerekkorom óta állatorvos szerettem volna lenni és boldog vagyok, hogy ez az álmom teljesült, mert a világ leggyönyörűbb hivatását gyakorolhatom, hiszen nincs szebb dolog mint állatokat gyógyítani, életeket menteni, fájdalmat enyhíteni. Az állat szeretetem mellett bizonyára nagy hatással volt rám Édesapám is, aki 40 éve állatorvos, és az Állatorvostudományi Egyetem rektora.

2009-ben szereztem állatorvos doktori diplomámat és azóta szakmai tapasztalataimra több állatorvos mellett dolgozva tettem szert, akik kiváló tanító mesteriem voltak. 2008-ban USA-ban, South Bend-ben, dr. Martin Langhofer-nél töltöttem el két hónapot, egy nagy forgalmú vegyes praxissal foglalkozó klinikán. 2009 óta a Zuglói Állatorvosi Rendelőben részmunkaidőben, majd helyettesítő állatorvosként vállaltam munkát. 2010-ben Floridában, Boca Raton-ban dr. Poduszló Lászlónál a Miznervet állatorvosi klinikán dolgoztam, mint gyakornok, ahol betekintést nyerhettem egy amerikai kisállatrendelőbe. 2012-től a Mancsok Állatorvosi Rendelő alkalmazottjaként, olyan kiváló állatorvos mellett, mint Dr. Csikós Károly, tanulhattam meg azt az állatorvosi szemléletet és műtéti technikát, amit követni szeretnék és azóta is követek.

További két éves tanulást követően 2017-ben szereztem meg kisállatgyógyász klinikus szakállatorvosi diplomámat, hogy megnyissam a számomra legigényesebben felszerelt saját állatorvosi rendelőmet, amely egy igazi ékszerdoboz a Vizafogó területén. Legfőbb érdeklődési területem a mindennapi betegellátás mellett, a lágyrész sebészet. Elsősorban bejelentkezést követően várom azokat a felelősen gondolkodó állattartókat, akik fontosnak tartják kedvenceik rendszeres állatorvosi kontrollját, kivizsgálását.

Köszönetnyilvánítás

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy Szüleim és Testvérem mindenben mellettem állnak és hisznek bennem. Szeretném megköszönni családomnak, Édesanyámnak, Édesapámnak és Testvéremnek, hogy bíztattak, támogattak és segítettek álmaim állatorvosi rendelőjének, a Viza-Vet Állatorvosi Rendelőnek a megvalósításában. Örök hálával tartozom Édesapámnak, aki a legkitartóbb ember a világon, aki nekem példakép, amiért céljait fáradhatatlan munkájával mindig eléri, büszke vagyok sikereire és szerencsés vagyok, hogy én lehetek a lánya. Köszönöm Szüleimnek, hogy becsületes, szeretni tudó, állatszerető felnőtté neveltek, bízom benne, hogy példájukat követve ugyanazzal a kitartással és alázattal végzem hivatásom, ahogyan ők.